made by me
minden ami tetszik
IDE JÖN A SZÖVEG

Szakácskönyveim...avagy amikből főzök

2014. március 19., szerda

Leánybúcsús torta

Eddigi legnagyobb kihívásnak örvendő torta. Köszönhetően barátnőm lelkes segítségének és  kézügyességének nem is volt olyan bonyolult elkészíteni, mind ahogy előre terveztük. Még az apróbb részletekre is sikerült odafigyelni, mint például a gombok, vagy éppen a boxeralsó márkája (ami a kép minősége miatt nem látszik) ami a vőlegény nevével volt ellátva. A célnak teljesen megfeleltMosolygó arc

Amiből készült:

  • 4 lap vaníliás piskóta
  • 1 réteg mascarpones meggyes krém
  • 2 réteg tejszínes krém

 

IMG_20130706_152617

Ballagásodra :)

 

IMG_20130615_141336

Hello Kitty :)

 

IMG_20130616_064643IMG_20130616_064653IMG_20130616_064702

2012. augusztus 9., csütörtök

Virslis csomagok

Hozzávalók: (kb. 6 db)

  • 6 db virsli
  • 18 db réteslap (fagyasztott)
  • mirelit vegyes zöldség (ízlés szerint)
  • 1 hagyma
  • olaj
  • 1 tojás a kenéshez

A rétestésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni. A hagymát vágjuk apró kockákra, majd egy kevés olajon a zöldséggel együtt pároljuk meg. Kedvünk szerint egy pici csípőssel, ketchuppal ízesíthetjük. A réteslapokat függőlegesen vágjuk félbe. Tegyünk a közepére egy virslit és két oldalára kanalazzunk a párolt zöldségből. Először a tészta jobb és bal oldalát hajtsuk be, majd hajtsuk rá az alsó és felső részeket is. Én 3 tésztalapot használtam egy csomag elkészítéséhez. Végül a csomagokat helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, úgy, hogy az egymásra hajtott tészta alulra kerüljön. Kenjük meg a felvert tojással és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt süssük aranybarnára.

2012. július 28., szombat

Ezer Székely Leány Napja - 2012 július 7


 

Az Ezer Székely Leány Napja a székely népviselet, néptánc és népzene évente megszervezett hagyományőrző találkozója, amelyre rendszerint július első szombatján kerül sor Csíkszeredában. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére.

Az 1931-es első rendezvény után néhány évig még sikerült megszervezni a találkozókat, majd 1990-ben elevenítették fel újra, megőrizve eredeti hagyományápoló szerepét.

Az esemény seregszemlével kezdődik, Csíkszereda főterén felvonulnak a székely falvak népviseletbe öltözött leányai és legényei, népi játékok bemutatásával, körtánccal szórakoztatják az összesereglett közönséget. Csíkszeredából együtt vonulnak ki a csíksomlyói nyeregbe Csík különböző vidékeiről és a Székelyföld távolabbi tájairól sajátos népviseletükben érkező, néptáncukat, népzenéjüket és népdalaikat magukkal hozó hagyományőrző csoportok. A szentmisét követi a népviselet a népdal és a néptánc több órás ünnepe, a hagyományos népviseletbe öltözött csoportok bemutatkozása a nyeregben épült Hármashalom-Oltár színpadon. (wikipedia)

Az időjárás változása is már – már az  Ezer Székely Leány Napja hagyományává vált. Amíg tart a gyülekező és a kivonulás a hegyre addig kánikula van, de mihelyt megkezdődnek az előadások akkorra az eső is elered. Ez már megszokott, és idén sem volt másképpen.

Nagyon sok különböző népviseletbe öltözött lányt, asszonyt, gyereke, fiút és férfit lehetett látni. Egy különös számolási rendszerrel este hét óra tájt már 1200 népviseletes lányt, asszonyt és 481 fiút, férfit számoltak a szervezők.  Tiszteletbeli meghívottjai is voltak az eseménynek Kóka Rozália néprajzkutató, mesemondó valamint Petrás Mária népdalénekes személyében.

1000 sz 10004 10005 10006 10007 10008 10009 100010 100011 10002 10003

2012. június 18., hétfő

Képviselőfánk

Imádom..imádom…imádom:D Kb. ezekkel a szavakkal tudom leírni azt, hogy mit is érzek a képviselőfánk iránt. Egyik kedvenc sütim, amiből sosem elég. Olyan nem bírom abbahagyni sütemény. Eddig az volt, hogy más készítette vagy éppen az üzletből vettem. Nemrég egy ismerősöm kínált meg vele, és az annyira jó volt (még jobb mint a bolti), hogy egyből kértem is a receptjét. Azután már én is nekiláttam sütögetni (igaz, hogy eddig csak egyszer, de még majd folytatom).

Hozzávalók:

  • 1 dl víz
  • 10 dkg vaj
  • csipet só
  • 1 kk. cukor
  • 10 dkg liszt
  • 3 tojás +1 tojás
  • + ízlés szerinti krém (nálam: epres pudig és tejszínhab)

A vizet a vajjal, a sóval, a cukorral felforraljuk, majd belekeverjük a lisztet és kevergetve addig melegítjük amíg a massza elválik az edény falától. Amikor langyosra hűlt belekeverjük egyenként a tojásokat. Vajazott lisztezett sütőlapra nyomózsákból gömböket nyomunk. Felvert tojással megkenjük a tetejét és kb. 200 fokra előmelegített sütőben 18-20 perc alatt kisütjük. Utána félbevágjuk és tetszőleges krémmel megtöltjük. Én egy rendet epres pudinggal és egyet tejszínhabbal töltöttem meg. Nem vágtam őket el, hanem vékonycsöves tortadíszítővel nyomtam bele a krémet. Porcukorral meghintve máris fogyasztható.

   képviselőfánk

képviselő

2012. június 15., péntek

Löncshúsos szendvics

 Hozzávalók:

  • 1 db löncshús konzerv
  • mustár ízlés szerint (1-2 evőkanál)
  • 1 db felvert tojás
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • kenyér

A löncshúst összekeverjük a mustárral, a tojással, a reszelt sajttal és a tejföllel, majd ezzel megkenjük a kenyereket, és betoljuk őket a sütőbe 5-10 percre. Tetejükre szórhatunk még egy kis reszelt sajtot. Friss zöldségekkel tálaljuk.

szendvics

 

szendvics

2012. április 26., csütörtök

Sült alma fagyival

Ez már egy régebben elkészült édesség, csak most került “terítékre”. A hideg és meleg ugyanakkor a savanyú és édes ízek találkozása teszi igazán izgalmassá…

Hozzávalók:

  • 4 db alma
  • 4 evőkanál barnacukor
  • 2 evőkanál sütőmargarin
  • 1 kisebb citrom reszelt héja
  • csipet fahéj (ízlés szerint)
  • 4 adag fagyi (én citromost használtam, de lehet vanília is)

Az almákat meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és felszeleteljük. A margarint a barna cukorral egy lábasban felolvasztjuk, meghintjük fahéjjal, majd rádobjuk a szeletelt almát és a citromhéjat. Néhány perc alatt megpároljuk és a tányérokon szétosztjuk  a fagylaltgombócokkal  és pici fahéjjal megszórva tálaljuk.  

Sült alma fagyival

2012. április 25., szerda

Tejberizses desszert

 

Gyermekkoromban elég sok tejberizst ettem, csak akkor nagymamám készítette…az volt az igazi. Úgy gondoltam, hogy itt volt az ideje, hogy én is kipróbáljam…ez lett belőle :D

Hozzávalók:

  • 2 bögre rizs
  • tej
  • 2 tojás
  • ízlés szerint cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • savanykás lekvár

A rizst annyi tejben amennyi ellepi megfőzzük. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a cukorral és vaníliás cukorral kikeverjük, a fehérjét habbá verjük. Mikor már majdnem kész a rizs akkor beleforgatod a tojássárgás cukrot és egy nagyon keveset hagyod meg főni (max. 1 – 2 perc). Végül lazán beleforgatod a habot is (a tojásoktól olyan laza krémes állagú lesz). Rétegezve a savanykás lekvárral melegen tálalva az igazi.

 

tejberizs

2012. április 24., kedd

Első házi tésztám

Amikor valakinek elmeséltem, hogy házi tésztát szeretnék készíteni azt kérdezte tőlem, minek foglakozok vele, mikor annyi félét lehet kapni az üzletbe, főzöd meg és már kész is. Igen ez így van…de azért a házi finomabb mint a bolti, és egy új tapasztalat kedvéért is megéri próbálkozni, még akkor is, hogy ha többet nem foglakozunk vele.

Eléggé beleéltem már magam a dologba, és elmeséltem nagymamámnak is, hogy mit akarok (kinek másnak tudnám elmondani: Ő valamikor nagyon sokat készített, én csak ámultam, hogy hogy lehet a tésztát egyben egy asztaltető nagyságúra és papírvékonyra kinyújtani. Emlékszem ott száradtak az asztalon a tészták, majd készült belőlük diós- mákos tészta, és nagyon fincsi húsleves is), erre ő: “hát van nekem egy tésztavágó gépem és olyan csigatészta csináló lapom is ” (ez a masina úgy kb. kétszer annyi idős mint én). Másnapra már az én konyhámban virított a gépecske, használatra várva…

El is készült az első adag, de nem az utolsó…

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 2 tojás

Az átszitált lisztből egy kupacot készítünk. A kupac közepébe beleütjük a tojások, és villával belülről kifele haladva összekeverjük a liszttel. Miután összeállt a tészta, nekilátunk és addig gyúrjuk amíg ruganyos tésztát nem kapunk. Majd következik a nyújtás (ez volt számomra a legnehezebb része a dolognak). Igyekezzünk minél vékonyabbra nyújtani s máris “formázhatjuk”.

Kinyújtás előtt én a tésztát több darabra vágtam (kicsibe könnyebb volt nyújtani), amivel éppen nem dolgoztam azt egy tányérral leborítottam, hogy ne száradjon ki. Miután sikerült a tésztát kinyújtani, olyan széles csíkokra vágtam mint amilyen széles volt a tésztakészítő masinám. Ezután következett a munkafolyamat legérdekesebb része amikor “ledaráltam” a tésztát és máris megszületett a várva várt hosszú és vékony (lehetett volna vékonyabb) csoda.

Amit nem csináltam: nem pihentettem a tésztát nyújtás előtt (pedig utánanéztem, hogyan is kell készíteni, de akkora volt az izgalom, hogy mi lesz belőle, hogy ez kimaradt). A másik dolog amin egy kicsit átugrottam, hogy nem liszteztem be és nem rázogattam szét a tésztát miután összevágtam, ezért egy kicsit összeragadt. De majd legközelebb….

 

házi tésztaházi tészta2

Sajtos paradicsomos halrudacskák

Halrudacskák egy kicsit másképpen….

Hozzávalók:

  • 10 halrudacska
  • 2 paradicsom
  • reszelt sajt

A halrudacskákat a csomagoláson található útmutató szerint serpenyőben vagy sütőben megsütjük. A paradicsomot nem túl vékonyra felszeleteljük. A halrudacskákat tűzálló tálba helyezzük, rárakjuk a paradicsomkarikákat és megszórjuk reszelt sajttal. Erős felső lángon 3-5 perc alatt aranybarnára sütjük (amíg a sajt jól megolvad).

halrudacskakHalrudacska

2012. április 18., szerda

Tejszelet

 

Egy újabb nagy kedvencem a tejszelet, nem telik el úgy vásárlás, hogy ne kerülne a kosárba belőle. Ezután már házilag is el tudom készíteni, és van olyan finom mint az eredeti…jó na azért az eredeti csak eredeti marad…de ez is jó. Amit sikerült lefotóznom az (sajnos) már az utolsó két szelet volt, és ahogy így elnéztem a képet a kettévágás nem sikerült éppen egyformára, de sebaj…

Hozzávalók:

  • 10 dkg étkezési keményítő
  • 3 csomag vaníliás cukor
  • 2,5 dl tej
  • 8 dkg cukor
  • 2 dl habtejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 3 tojás
  • 5 dkg liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 1 tk sütőpor

Keverjünk csomómentesre 5 dkg étkezési keményítőt 0,5 dl tejben. A többi tejet forraljuk fel a vaníliás cukorral és folyamatosan kevergetve adjuk hozzá a keményítős tejet. Főzzük pár percig majd hűtsük le. Válasszuk szét a tojásokat. Verjünk habot a fehérjékből, adjuk hozzá a cukrot majd egyenként a tojások sárgáját.Keverjük össze a lisztet, a kakaót, a maradék étkezési keményítőt, valamint a sütőport, és szitáljuk a tojásos keverékbe. Óvatosan forgassuk össze a masszát. Simítsuk sütőpapírral bélelt tepsibe (ne legyen túl nagy), és süssük 200 fokon 10 percig. Ha kihűlt, vágjuk vízszintesen félbe, majd téglalapokra. Verjünk kemény habot a tejszínből a habfixálóval. Keverjük át a keményítős krémet, és forgassuk bele a habot. Kenjük meg vele a téglalapokat, és borítsuk össze őket. Hűtsük 2 órán át. (na ez nekem nem jött össze, mert nagyon hamar elfogyott) 

Tejszelet

2012. április 12., csütörtök

Jeges finomság

Mascarpone krémes torta

Egy igazi “nem tudom abbahagyni”  torta. Kicsit macerás és időigényes a sok hűtés miatt de megéri…minden alkalommal megállja a helyét. :D (Az ötlet a Tina konyha régebbi számából származik, egy kicsit átalakítva)

Torta

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 30 – 35 dkg babapiskóta (attól függően, hogy mekkora formát használunk)
  • 25 dkg vaj

A krémhez:

  • 4 dl tejszín
  • 1 cs. habfixáló
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 3 dl + 5 ek tej
  • 10 dkg cukor
  • 1 cs. vanília ízű pudingpor
  • 25 dkg mascarpone

A babapiskótát ledaráljuk, és a megolvasztott vajjal összedolgozzuk. A keveréket egy kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk (28 cm- es formát használtam), és kb. 30 percre a hűtőbe tesszük dermedni. Eközben 2,5 dl tejszínt a habfixálóval és 1 vaníliás cukorral kemény habbá verünk, majd a formába töltjük (ne spóroljunk a tejszínhabbal, tehetünk többet belőle) és kb. 1 órára a fagyasztóba tesszük. Az 5 ek tejhez keverjük a pudingport, a cukrot és a vaníliás cukrot. A maradék tejet felforraljuk és hozzáadjuk a feloldott pudingport, és állandóan kevergetve kb. 1 percig főzzük, majd időnként megkeverve kihűtjük. Ezután belekeverjük a mascarponet és a maradék tejszínből vert habot. A krémet a lehűtött tejszínhabon egyenletesen elkenjük, olvasztott csokival díszíthetjük. A tortát legalább 5 órát fagyasztóban tartjuk és fogyasztás előtt kb. 1 órával hűtőszekrénybe tesszük. 

mascarpone torta

Hagymás ropogós

Ki gondolta volna azt, hogy a levesport nem csak megfőzni lehet!? Hát én nem…mikor a kezembe került ez a recept csodálkoztam is, hogy mi ez, ezért kipróbáltam…Elsőre csak egy fél adagot készítettem –így is lett bőven- nem sima hagymalevesport használtam hanem fokhagymalevesport (valamivel intenzívebb az íze mint a másiknak). Nem ért csalódás, finom kis harapnivaló lett belőle…még biztos, hogy fog készülni belőle.

Hozzávalók (eredeti recept):

  • 2 bögre liszt
  • 1 bögre olvasztott vaj
  • 4 bögre durvára reszelt sajt
  • 1 tasak hagymalevespor

A lisztet összegyúrjuk a vajjal, a sajttal és a levesporral. Két részre osztjuk, rudakat formázunk belőle és frissen tartó fóliába csavarva 1 órára hűtőbe tesszük dermedni, hogy kellőképpen megszilárduljon.Fél centi vastag szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk. 175 fokra előmelegített sütőben 22-25 perc alatt megsütjük. Sör mellé kiváló harapnivaló.

 

hagymás ropogós

hagymás ropogós

2012. április 11., szerda

Cookies

A régi kedvenc újratöltve…

Ha jól meggondolom, akkor lehet, hogy a cookie volt az első olyan sütim ami igazán nagy siker volt és hihetetlenül hamar el  is fogyott. Ez történ ezelőtt úgy 4 évvel…akkor kezdtem kísérletezgetni igazából a konyhában…mi igaz most sem csinálom túl jól de azért már egy két dolgon túl vagyok. 

 

Cookies

Az elkészítése nagyon egyszerű: Összekeverünk 25 dkg lisztet, egy csipet sóval, 0,5 tk sütőporral és 0,5tk szódabikarbónával. Egy külön tálban jól kikeverünk 18 dkg cukrot (ha édesebben szeretnénk rakhatunk egy picivel többet), 20 dkg vajat és 1 tojást. Ezután hozzáadjuk a sütőporos lisztet, és még belekeverünk 15 dkg apró étcsokit. Én még hozzátettem égy kevés csokis -meggy aromát (az ízét nem annyira, inkább a színét változtatta meg). Sütőpapírral  bélelt tepsire kanalazzuk  a diónyi adagokban a tésztát, meghagyva a 3-4 cm távolságot mivel sülés közben megnőnek. 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sül.

Cookies